2014. július 30., szerda

Fordított baracktorta áfonyával

A fekete szeder és az áfonya remekül feldobja a legegyszerűbb süteményt is. Ha kész vagy valamilyen gyorsan összedobható kevert tésztát választunk, akkor nagyjából félóra alatt el is készülhet valamelyik mutatós, kerekre formált, édes, gyümölcsös gyönyörűség.
ELŐKÉSZÍTÉS: 20 perc - SÜTÉS: 40 perc. - Két evőkanálnyi vajjal vastagon kikenjük egy nagyobb kerek tortaforma alját. Egyenletesen megszórjuk a cukorral. Az őszibarackokat fél percre forrásban lévő vízbe mártjuk, így könnyen meg tudjuk hámozni. A magot kiemeljük, a gyümölcsöt vékony cikkekre vágjuk, és kirakjuk vele az előkészített forma alját. Rászórjuk a megmosott, leszárított áfonyát és szedret is. Egy fakanállal összekeverjük a lisztet a sütőporral, a sóval, a cukorral és a vaníliás cukorral, majd összeforgatjuk az egész tojással és a joghurttal, végül beledolgozzuk a maradék, langyosra olvasztott vajat is. A gyümölcsök tetejére öntjük a masszát. 170 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és szűk háromnegyed óra alatt megsütjük. Akkor jó, ha a közepébe szúrt fogpiszkálóra már nem ragad nyers tészta. Kiborítjuk, és langyosan kínáljuk. - TIPP: Akkor marad szépen egyben a sütemény, ha a megfelelő időben borítjuk ki a formából. Túl forrón még nagyon omlatag, ha meg hagyjuk teljesen kihűlni, akkor az alján képződött karamell miatt ragad bele a formába. A legjobb, ha 5-10 percet pihentetjük, és akkor próbálkozunk, amikor már kicsit szilárdabb, de még jó meleg. Persze akkor sincs baj, ha több darabban fordul ki, mert az íze ugyanolyan remek marad.

Hozzávalók: 4 személyre


- 1 tojás
- 1 csomag vaníliás cukor
- 3 dl joghurt
- 8 dkg kristálycukor
- 1 csipet 
- fél csomag sütőpor
- 20 dkg finomliszt
- fél maréknyi szeder
- fél maréknyi áfonya
- 2-3 nagy őszibarack
- 12 dkg barna cukor
- 5 evőkanál puha vaj

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése