Raktárkisöprés
A minap bevettem magam a szerkesztőségünk raktárába, ahol
felpakoltam néhány magazint a remittendából, hogy postára tudjam adni az
utánrendeléseket. Miközben a hűvös teremben pakolásztam, az egyik sarokban álló
kupacot figyelve elgondolkodtam: itt az új év, aminek a hagyományok szerint az
új kezdetekről kell(ene) szólnia. Hogy hova is akarok ezzel kilyukadni? Roppant
egyszerű.
Idén kezdjük meg a harmadik évet, mint Rozsdakupac Magazin –
bár az igazat megvallva a 2. születésnapunkat csak áprilisban üljük majd. Ez
így eléggé paradoxon szerű, de ha végiggondoljuk, annyira nem is lehetetlen,
mint amilyennek első hangzásra tűnik: az első szám 2011 áprilisában jelent meg.
Ebben az évben még további 3 számmal jelentkeztünk. Ez jelentette az első naptári
évet, de az évad ugyebár 2012 februárjában ért véget, és áprilisban kezdődött a
következő. Tavaly a kéthavi megjelenésből kifolyólag újabb 6 számmal
gyarapodott a készlet. Néhány nappal ezelőtt pedig 2013-ra fordult a számláló.
Az a bizonyos kutya pedig itt van elásva.
Mivel az első év négy lapszámának maradékát képező aprócska
halom egy kicsikét már kezdi bántani a szemünket a raktár egyik sarkában, arra
gondoltuk, tartunk egy raktárkisöprést, és egy soha vissza nem térő
lehetőséggel szeretnénk kedveskedni nektek. Így a 2011-es évben megjelent 4
számot most 3 áráért tehetitek magatokévá. De csak addig, amíg a készlet tart.
Szóval minél előbb csapjatok le rá, mert lehet, hogy pár napon belül már egy
darab sem lesz!
És ha már raktárkisöprésről van szó, akkor aztán már tényleg
semmi se maradjon a raklapokon, így a 2012-es év első négy számát is
összecsaptuk egy csinos kis csomagba, amit most ugyancsak 25 százalékos
kedvezménnyel vihettek haza. Vegyétek, vigyétek, élvezzétek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése