Köztudott, hogy van egy népréteg, amely imád a vécén olvasni. Ez a csoportosulás ráadásul még tagozódik is, mert például van, aki a kávét is beviszi az inkriminált helyiségbe, a már eleve ott tárolt olvasnivaló mellé. A kávésok létszáma szinte megegyezik a dohányosokéval, vagyis azokéval, akik ebben az alacsony státusú fülkében cigarettaszívással próbálják tökélyre vinni az élvezeteket.
Mivel én nem dohányzom, mentesültem a vécén ülés közbeni pöfékelés plusz kávéivás bonyolult mutatványa alól, de mióta az eszemet tudom, szeretek olvasni ebben a monolitikus nyugalmat árasztó közegben. És mert születésem óta alaposan eljárt fölöttem az idő, szert tettem bizonyos élettapasztalatokra is, már ami a vécén fogyasztható irodalom használhatóságát illeti.
Mielőtt rátérnék a jó vécéirodalom csalhatatlan ismertetőjegyeinek felsorakoztatására, hadd térjek ki arra, mit jelentett nekem a klozeten olvasás zsenge gyerekkoromban. Akkoriban még a párttitkárok is az udvar végébe jártak szükséget végezni, hónuk alatt az összecsavart napisajtóval, ami esetükben sokkal inkább a legyek elleni küzdelem eszközének, mintsem az osztályharc fő fegyverének számított.
Számomra az a régi, falusi bódé, amelynek deszkáit anyám oltott mésszel fehérítgette, a kultúrához vezető első lépcsőfok volt, mert itt olvastam el a Rejtő összest, ami nyílegyenesen vitt el Homérosz Iliászáig, meg a világirodalom örökbecsű klasszikusaiig. Mindez azt eredményezte, hogy a biológiailag előírtnál jóval huzamosabb időt töltöttem el a nem kimondottan kényelmes ülőkén, de hát az ember legyen türelmes, ha olyan helyzetben van, hogy a kulturális élete forog kockán.
Az itt olvasható írásokat kávé mellé, gondolatébresztőnek szántam. Egyaránt alkalmasak lehetnek pár perces munkahelyi lazításra, stikában végzett iskolai netezésre vagy mackónadrágos, papucsos otthoni kikapcsolódásra. Mindezt szem előtt tartva igyekeztem olyan témákat találni, amelyek megfelelnek a kávéivás különlegesen elmélyült hangulatának, ezért csak azt írtam le, ami eszembe jutott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése